Lélekláda

Lóhalálában vágtattunk ki a Dorotheába, farkaséhesen.

kaptunk májpástétomot szedres-mézes-mustáros szósszal, de ez még mindig nem érhette el az igazi vajjal készült friss házi tésztás, juhtúróval és rukolával töltött, kéksajttal és dióval tálalt tortelloni szintját. De előételnek remek volt, a tésztából meg elég csókos adagot kaptunk. :)

Ittunk háromféle bort, majd lóhallálában, fájó szívvel távoztunk. Kaptam ígéretet, hogy Ryan megtekinti a lújlakot: hiszem, ha látom.

Viszont már kaptam tőle egy olyan falszíntippet, hogy 14 liter diszperziós fehérhez 250 ml okker.

Borozás nem lehet teljes sírás nélkül: most a HÉV-en. Ilyen ez. Most csak itthon zsongok.

Miért gondolom azt, hogy választhatok és miért tudom, mit választanék, ha egyáltalán nem is vagyok döntési helyzetben? Legfeljebb a gyakorlati tettek szintjén, amelyek szellem és lélek nélkül, vagy azoknak csak halvány lenyomatával elég keveset érnek.

Annyira, de annyira tudtam, hogyha az összetevők között ott van 275 gr cukor, de a tésztába csak 175 kell, akkor én NYILVÁN bele (és el) fogom kúrni az összeset.........

Könnyed meló, egész nap hívásfogadás, idejét nem tudom, mikor volt ilyen utoljára. És ráadásul még olvasni is volt idő, mámor.

Hazafelé a főnökkel a múltkori elmesélése, hálistennek csak a lépcsőházban kezdtem bőgni. Nem a lelki élet időszaka ez most odabent.

Viszont lehet, hogy páran áttérünk a hatórás munkára. Én későbbre magamtól is terveztem, hogy legyen helye a családterápiának.... Nem kötelező, de ha most nem, akkor később talán nem lehet. Töprengős, érdeklős.

Már az utcánkban jártam, amikor ismeretlen szám hívott: ezer éve nem látott-hallott legkedvesebb unokatesóm. Másfél-két órát beszélgettünk, nagyon-nagyon jó volt egymásra hangolódni, egymásnak tényleg gondolatokat és magunkat adni. Nem mindenkivel működik ez.

Ettől még gőzerővel fáj a fejem a sírás óta. Mióta estem, tökre fejfájós lettem, új korszak, most már ezzel kell együttélni.

Amúgy általában pezsgek és örülök, de most azért éppen lültem lelkileg, már a saláta sem ízlik, pedig.

Az egyébként nagy lépés, amikor az ember már nem magának főz. Én most összeaprítok magamnak mindent, de hogy ez ízlik-e majd annak, akire főzök? És ha nem? Igazából az a bátorság még csak csíra bennem, ami ehhez kell.
Nagy kérdések ezek, de persze leginkább most. Abban a helyzetben remélhetőleg nem lesznek. Meg az a csíra igen gyorsan szárba szökken és terebélyesedik, ha kedvezőek a körülmények, az a tapasztalat. :)

Már azon filóztam, hogy második nekifutásra mindig elrontom a kajákat. Elsőre isteni, érzékkel eltalált, jóféle, érzem, hol lehet még javítani... Aztán jön a második, ahol alapdolgokkal már elrontom az egészet vagy csak simán jellegtelen lesz.

És akkor ma ismét ategnapi salit készítettem el. Az almát kicsit megégettem, a citromot kicsit túllőttem a szükségesen...

És így még jobb volt, mint tegnap. :D

És aváltozatosság kedvéért dögfáradt vagyok, 10-re szerintem ágyban leszek.

Holnapra 3 terápiás ülés egyhuzamban, de egyébként 3 nap meló nélkül juhhhééé.

Lakás On, csate irodalom on, lujzon.

Jégsaláta mosva, tépdesve, narancs félgerezdekre, olíívaolal, citromlé.
Még nem elég jó. Csirkemell a hűtőből (borsos-mustáros pácban), serpenyő, pirít. Almaszeletek mellédob gyorsan. Rá a salira mindet, méééég citrom, még só.

Végre finom, elég, jó.

Iszonyú fáradt vagyok.

Trükkös tükrös.

Másfelől az éhség nagy úr, még engem is rákerget a harcsára. Wokban, almával és citrommal. Mostanában semmi sem lehet elég citromos. Nem elég savanyúak.
Amúgy a serpenyőben klasszul karamellizálódik,  egy csomó mindent lehet vele sütni, próbáljátok ki.

Van még, de most ennyi. :)

Update: Anyám váltig állítja, hogy az tengeri halfilé. Hát, nemtom, tök harcsakinézete és -íze volt. Végülis mindegy, mi az, nem vót jó. Csak az, amit mellétettem ugye. :)

nap volt a mai, azt hiszem.

Szerettem volna részletesen blogolni, ez most elmarad. Fűtés, beosztás, holnap csate a nap közepén. Ja, és biciklis csaj voltam: issszonyatos erős-gyors, suhan, pattan, száguld. A végén majdnem hány, két hónap hosszú idő.

Egyvalamit mégis: egyértelműen szar salátaönteteket csinálok. Még dolgozom az ügyön, de az elmúlt napok tapasztalatai alapján erre nem sok érzékem van. Biztos azért, mert mindig öntet nélkül ettem salátákat, kivéve a Dorotheát. Érdekes, mert mártogatóst sem ettem soha, azt meg egyből éreztem.

Sebaj, salátaöntetet remekül csinálnak a pasik.

És BÁRMIKOR szakdolgozhatunk! :))))

Az infóért köszönet a szintén hatékony plazminak, ez ilyen konvergálós nap. :)

Túrógombócban verhetetlen vagyok, a levles tésztát pedig ne tekerjétek föl, mert 150 fokon sem sül át a közepe.

Ettől még el fog fogyni, mert a túrós-citromos-birsalmás-fahéjas-szegfűszeges tőtelék viszont elég jó.

...elbasztam.

De azért megsütöm.

Aszaltszilvával sült vaddisznó, narancsos-rucolás édesköménysaláta, héjában főtt krumpli.

És akkormost gyorsan-gyorsan megfutok a kötelező köröket, úgymint számlák, aztán körbefutom a lakást, hátha mégis megtalálom a bukómat. Rendelek egy újat, és aztán kimegyek bisziklit szerelni.

Délben levest eszem, szürkületkor főzök a hétre, holnap pedig a kerekeim alá kapom a várost. Benézek kreatív hobbikba, Vörösmartyra (jó ötleteket a kommentboxba, köszi.).

Mégsem írhatom a facebookra, hogy hozzádbújnék.

El is megyek a nettől. Csinálok birsalmalekvárt, mert az jó. Körtéset, hogy stílusos legyek.

Napok óta keresget valaki rejtett számról. Ma épp föl tudtam venni, errre pont lerakta. Váff.

Az én szám nem volt rejtett mostanában egy szentgotthárdi hard méhnek köszönhetően. Hol viszkett (!), hol dagadt.

Az őrség naggggyon szép hely, a fiúk egy része odafigyelős, Cseya nagyon jól főz, én megtanultam palacsintatésztát keverni, estem bringával, közlekedtem lámpanélkül, nem vettem fazekasárut,hallottam ismét a habánokról (shino.hu ftr), nevettem rengeteget. Jó volt.