2008. júl. 5.

Érték - mentés

Az én nagyanyám világéletében piacolt. Nagy csoda, hogy nincs bennünk (tudomásunk szerint) egy csepp zsidó vér sem. Igaz, volt viszont világháború, az is kemény iskola.

Gyerekkoromban volt, hogy anyám szerette volna, ha elmegyek vele piacra. Soha nem tudtam fölkelni időben, ebből volt is mindig patália.

 

Tegnap éjfél után kicsivel ágyba is kerültem.

4-kor csörgött az óra, 4:45-kor fel is keltem. Én keltettem anyámat. :)

Álltunk a töksötét házban, igyekeztünk összeszedni magunkat. Aztán az a kurva madár beszólt a mély kussból a vaksötétbe, a hátam mögül: "Vau." Én ott helyben meghaltam, nem kaptam levegőt, megállt a szívem, egy-két rebbenő mozdulatra telt az erőmből a hang irányába.

Anyám megszakadt a röhögéstől, már megvidámítottam a napját. Komolyan mondom, a kárörvendő kacaj legalább 5 percig rázta. Mondjuk a sokkból ocsúdva már én sem tudtam mást kezdeni a helyzettel. :)

Negyed 6 körül beraktuk az ótóba a bicajt, elmentünk a Komjádihoz, beálltunk a sorba, folytattunk CSEVEJT, a megrendelt 10 kiló helyett vettünk 15 kg meggyet (kicsit égett az arcom). Anyám belelkesült, érezte a piacozás lendületét.

Felnőttem konyhailag, érdekel a piac (szevasz, TeliPocak), úgyhogy mentünk a többi árushoz. A legelsőnél anyám lefékezett, kérdezte, mennyi a barack, 350, jó, akkor 4 ládával kérnénk.

Mondok, hogymi? Jövő hétre volt az tervezve, Gyöngyösről. Aszonta, nem, ezt most visszük. Megnéztük aztán az összes többit, kisebbek, rusnyábbak és drágábbak voltak.

Érzék, tradíció, gyakorlat.

Én meg indulás előtt a piaci péknél vettem az összesféle pitéből és rétesből, aztán betekertem 8-ra dolgozni. Itt fülessel a fejemen, szemüvegben, 10-30 perces etapokban aludtam még vagy 3 órát (köszönet az Örökkévalónak a kevés hívásért), most jobban vagyok.

Ma PalyaBea koncert 9-től a Clarkon, gyereoda, holnap befőzés, és a kelet-pesti srácoknak sütisütés.

Komment

Még nincsenek kommentek.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.