Lélekláda

A mai az a nap, amikor megtudtam, hogy a bátyám megnősül és nekem nem szólt. És nem hívott el. És igyekeztem ezt kevésbé feltűnő sírással tudomásul venni.

De tényleg, nagyon igyekeztem, életemben először fogtam a nem létező allergiámra a tüneteket.

És persze értem, hogy nekik ez csak nyűg, és nem akarnak semmilyen felhajtást, és pláne ez a polgári semmi extra, csak a ketoldali egy-egy szülőt hívják tanúnak, mert így gazdaságos, és nekik sem lesz ruhájuk meg semmi, csak a templomi számít, és az is lesz majd valamikor...

Csak sajnálom magam és őket, hogy ilyen nehéz kiállni nekik és elmondani NEKEM, kicsit félszeg mosollyal és zavarban: Hugi, összeházasodunk, sajnáljuk, hogy nem tudunk meghívni.

És az is lehet, hogy lesz ilyen. az már ezen túl lesz.

Front van. tutifix. És egész héten.

Idegebeteg vagy lusta - ugyanannak a történetnek két megélése.

Holnap vezetek és félek. Tényleg.

És induljak már el.

És ruhám sincs.

Ez egy kevéssé hasznos bejegyzés.

(Miközben volt egy 03.16., jártam a Kocsmárosnál. És továbbra is kicsit nehezen fogadom el, hogy ilyen tökéletlen vagyok - nem is akarom asszem.)

Tényleg jó ötlet volt a lakberendezés kapcsán letölteni a P.S. I love you-t, tényleg, aztán éjfél után elkezdeni megnézni, na most akkor nézz magadra is, mindjárt három és ötpercenként állítod meg a lejátszót, hogy brühühü, meg orrfújás.

Érzelmek, bahh.

Még jó, hogy holnap szombat van és csak a szerelőember jön. 8-ra.

Tudatos jelenléttel megállapítom, hogy dühös vagyok. Ritka szar előadó, filozófiai kérdések és fantáziadús logikátlanságok.  

Ismét egy pasi, aki szeretőjének hívott meg. Mondjátok, hogy nem velem van a baj!

Röviden annyi, hogy hosszú évek után semmi sem változott, csak annyi, hogy úgy érzem, egyneesben vagyok.

Ugyanúgy nem csinálom meg a dolgaimat,  csak részebn, dzuva a lakásban, de sokkal jobb ahelyzet, mint mondjuk a hét elején.

Voltam bulizni, voltam beszélgetni, ki is hagytam egyet, nézek House-t és függök,, lustálkodom - és ez mind nagyon jól van így.

Na indulok szánkózni.

Ez egy szar nap. Az elején még kevésbé, a végén egyértelműen.

Elmúlik, és szeretem magam (meghatódtam ám a kommenteken, ezt szeretném ország-világ előtt bejelenteni), de attól most éppen fos a hangulatom.

Nincs extra oka, vagy nem több, mint az elviselős napokon.

Amúgy a kampány reloaded, szóval hardworking felpörgetve. Van ám borosblog, mert van rendszeres boros társaság, akikkel nagyon jó beszélgetni, igazi értelmes emberek, annyira klassz.

És jó, hogy két-három régebbi körrel is tudok néhanapján találkozni. HIgyjétek el, olyyan jól tud esni. Még ha szar sütit sütök, akkor is. :)

(Egy ideje nem sütök jól, miért van ez? Régen tökéletesek lettek. Fura. Meghibásodott a világ, egyértelműen.)

Pedig megnéztem, nincs két hold az égen.

Szóval az van, hogy az ideális élethez, az ideális énhez keresek ideális társat. És ez egyből meg is mutatja, hogy miért olyan rettentő fontos ez az én életemben.

Meg hogy miért küzdök/küzdöttem olyan sokat a "ki kell érdemelnem" gondolattal.

Az megvolt, hogy az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy fejlődhessünk egymás mellett, egymásért, magunkért. Hogy lehet hibázni, mert van kapcsolat, védőháló, és az nagyjából mindent felfog.

De ez valahogy úgy élt a fejemben, hogy az ÓRIÁSI hibák, defektusok addigra elmúlnak. Hogy én addigra megtanulok életet szervezni, nem pocsékolni az időt, hogy bár biztosan lesznek konfliktusok és problémák, de alapvetően érezni fogom az utamat, mert a lábammal taposom azt. Hogy addigra már túljutok az egzisztenciális ÓRIÁSI kérdéseken, önmagam akadályain. És hogy ugyanezt megkapom a társamtól - hogy lesz önbelátása, látja magát és engem.

És az a hírem önmagam számára, hogy ez elképesztően nagy utópia.

És nem tudom, értelmes-e az a kérdés, hogy a mostani hibáimat leginkább elfogadó társat keressek, akivel olyan életszerű a fejlődés-stagnálás csöndes küzdése a halál felé, vagy várjak valami nagy, átfogó, megváltó élményre, aki az ideálisabb, javítottabb énemnek párja....

Amúgy meg meg kellene csinálnom az elveszett tartalmakat, tudom.

Beszámolóképp azért még rögzíteném, hogy hónapok óta, ha egyedül vagyok, nem fekszem le 2-nél előbb. És ez nem az ideális énem felé haladás.

És még olyan sztereotípiám is van, hogy a zsidók okosak, szorgalmasak, de legfőképp: állhatatosan keresik, hogy fejlődhetnének. És én mindig lemaradásban érzem magam, meg irigykedem.

Na jó éjt! :)

... miből fog megélni Barcza Gabi, most, hogy a teljes szakmai munkáját lenullázta?

Örömmel jelenthetem, hogy egy legalább egy órás zokogógörcsön vagyok túl.

Az apropója az volt, hogy a frissen megvett lámpához nem tartozik búra, mint ahogy ezt Krisztián kapásból ki is szúrta.

Na mindegy, vigasztalt, kedves volt, legalább egy csomó dolgot megbeszéltünk - most valóban, és hát valami nagy dolog szakadhatott ki, kár hogy igazából nem tudom, mi lehet az.

Egyébként amikor lecsót csináltok, akkor legyen benne egy teljes bogyiszlói és nagyon fontos, hogy a hagymakarikás időszakban ne legyen lefedve.

Lefekszem aludni, holnap inkább fölkelek hajnalban takarítani, merthogy örömünnep lesz, tillti meglátogat, bizony.

Hát ez mindenképp érdekes éjszaka volt.

Srácok, nem gondoltam volna, de működik: ha csajozni akarsz, legyél külföldi, mondd azt, hogy buzi vagy, az este folyamán ezt pontosítsd biszexre, legyél nagyon érzelmes, egyáltalán ne fukarkodj a dicséretekkel és három jó nő mellét fogdoshatod, aztán még ki tudja, hol végződik az egész.

Oh my God.

Reggeli után nagyjából közvetlenül visszadőltem. Krisztán most keltette, hogy ő már éhes, mehetnénk enni. Kár, hogy főzni akartam....

A kettő között viszont álmodtam egy csomó furcsát.

1. Szentendrén vagyunk, egy nagy faházban. Kicsit svédországi hangulat. Ez az én lakásom. Kicsit lepusztult, nem (csak) én bútoraim, de egy ideje már megvan. Csak keveset vagyok benne. Pont, mint a valódi lakásom.

Na és felfedeztem, hogy nem csak én lakom itt. Patkányok, egerek, macskák, mókuok szemtelenül vonulgatnak. Ütöm őket, de nem tűnnek.

Nyilván azért vannak ők is itt, mert nem takarítok. Nosza, porszívó elő. Akkor felfedeztem, hogy valaki valami ragacsost végigcsurgatott az egész (kétszintes) házon.

Valaki járt itt.

Jött egy fószer ismét nagy pakkokkal, mögötte egy agyonszolizott csaj mnyasszonyi ruhában. Ő jött ide nászutazni. Mondom klassz de ez itt az én házam. Akkor derült ki, hogy több ilyen ház is van úgy néz ki, mint ahol teambulidengen voltunk. Álmomban is ahhoz hasonlítottam, emlékeztem, hogy jártam már ott.

2. Óriási gyár/áruházban (mint egy gigantikus IKEA) voltunk Krisztiánjellegű pasival. Az egyik lépcsőfordulóban volt egy mosógép. Kipróbáltuk a piros táskámmal, aztán kivettük vizesen és úgy döntöttünk, hogy kell a mosógép. Amúgy imádok mosni, de a gépem tökéletes, ellenben Krisztiáné tré, de sebaj. Na, szóval visszük kézben a mosógépet, asszem én, egyszercsak észreveszem, hogy Krisztián szorongat a kezében egy tömítőgyűrűt. Igen, az enyémben nincs, ki fog folyni a víz. Vissza a lépcsőfordulóban újrakeletkezett géphez. Abban másik van már, de nem ugyanaz a méret....

3. Anyámnál van az ironman afterparty. A növényes szobába lépek be, ahol mindenki van. Anyám magatehetetlenül, de vidáman egy dimenziónyi ágyban, a többiek balra. Ttál sötét van, nem látok. Valaki megcsókol, de nem tudom, hogy az egyetlen pasi-e, akinek örülnék,  tehát ellököm. Megsimogatja a fenekemet, tehát már ő is tudja, hogy  apóló alatt nincs rajtam bugyi. Kicsit kivilágosodik/megszokja a szemem a sötétet, úgyhogy gyorsan leülök a földre, észre ne vegye más is, hogy majdhogynem meztelen vagyok. Úgy tűnik, a kiszemelt pasi csaja mozdult rám az imént...

Valahogy a többiek eltűnnek, anyám meséli, hogy van egy meglepetése, mindjárt behozza (bár eddig mozdulni sem tudott). Behoz egy fém kapaszkodónak/törülközőtartónak tűnő tárgyat, mutatja, hogy a szemközti falra ki is fúrta a helyét az egyik vendég. Nem értem a dolgot, de valahogy elmagyarázza, hogy megyünk fogorvoshoz.

Mondom oké, de akkor felöltöznék. Átmegyek a házának a másik felébe, ami már valójában az én szentendrei házam (még a porszívó is ott van a lépcsőfordulóban). A porszívó egyébként tényleg úgy néz ki, mint az igazi saját.

Innen átsétálok a fogorvoshoz, aki valamelyik fürdőszobában van, de a fürdő úgy néz ki, mint a fogorvosom rendelője Pilisvörösváron. Itt egy totál ismeretlen, vidám öreg faszi vár, egy idő után kiderül számomra, hogy akkor ő Dr. Breier, akihez nem jutottam be a valóságban, de nála járok egy fiatal és kurvajófej dokihoz. Na és akkor most Breier megcsinál egy tömést.

Megyek ebédelni, szevasztok.

Kedvelem a leányt, szeretni fogom az asszonyt és urát. Ha kapcsolatban leszünk.

Aranyosak voltak a lányok, mindenki irgalmatlanul fiatal. felszedtünk két pasit, jjjistenem, de irgalmatlanul éretlenek voltak. Talán fiatalok voltak, talán én vagoyk kiégett, de egyzserűen nem vonz az üvegezés, a mindkire nyomulás.

Drága volt az ismerős, hogy hazakísért, jó valakinek megörülni és megölelni, de nem, nem akarok én lenni élete megmentője.

Társat szeretnék. Helló.

Js, vidzont a  koktél: 2 jég, 1 citrom, 2 lime, 3 cl whiskey, félliterig felhúzva áfonya/feketeribizli/meggylével. klasszklasszklassz.

a mai. Vagdossa a kezem a gyapot, illetve a további rabszolgák, az expasim utál (nem nagyon, meg érthető), de akkor is: elég már, na.

Ma (tegnap) azt mondta nekem egy kissé öregedő külföldi, vígkedélyű, udvarias pasas, hogy hasonlítok Juliette Binoche-ra.

Talán azért csinálom ezt az egészet, hogy megtapasztaljam, mennyiszer van bennem fel nem ismert elvárás.

És mindannyiszor, amikor belefutok, hogy nem teljesül, dühös leszek. Aztán oldja meg a helyzetet, aki akarja.

--------------------------

Idus rámpirított valamelyik nap, hogy ne legyek bunkó. Azt hiszem, emiatt nem vagyok figyelemmel/tekintettel/tisztelettel.

Ha valakitől nem kapom, amit szeretnék, én sem adom azt, amiről azt gondolom, tőlem elvárható lenne.

Nem vagyok jófej talán.

Na az van, hogy gyapotföldön a szövőgyárba megy az egyik hajcsár, következésképpen megüresedik a helye.

Én meg szeretném azt. Szerintem lenne is esélyem, sőt, délelőtt még az volt a spúrom, hogy tök nagy esélyem lenne.

Aztán eszembe jutott, kijuthat még a többi hajcsárok eszébe. Azóta megy a lelki kínlódás, hogy ójajj, ha ez lesz, akkor inkább másik gapotmezőre szököm vagy valami.

Persze egyáltalán az sem biztos, hogy a rabszolgák közül lesz valaki, vagy bárhogy máshogy oldják meg.... Meg tényleg semmit se lehet tudni, de nagyon érdekes megnézni, mi fut le bennem egy nap alatt.

Nagyvonalú büszkeség, elhivatottság, tervek.... na innen eljutni a szűkölő nyüszítésig, azaszép. És ezt nyilván mélyen fogom titkolni a mezőn.

Amúgy meg az első végigvitt és sikeresen lezárt családterápián vagyok ma túl mint megfigyelő, klassz ez. Nagyon is.

Ja, meg szakdolgozat is van, gyapotból, gyapotföldi segítséggel, az is a nagyonklassz.

Óóóó, mily szép volt a kapcsolatunk. Erőt adtál, nehéz perceimben vidámságot, kedvet az élethez. nem is értettem, hogyan tudtam nélküled élni. Majdnem 30 év szenvedés, holott ott voltál, egy kéznyújtásnyira tőlem - tökéletes megoldásként.

De muszáj szakítanom veled. Igen, tudom, két hete is ezt mondtam, és utána jól belemerültem megint, mert szükségem volt rád - de látod, most megint nem én vagyok, bárkit lehánynék, aki elém kerül.

Nem veled van baj, csak túl erős hatást gyakorolsz rám, elernyednek az izmaim a közeledben.

Szóval aki refluxos, az ne igyék kávét, mert úgy fog járni, mint én. A kávét mindörökre száműzöm az életemből. Noacid kúra On.

Amúgy meg test és lélek egysége.

Két napig nemhogy ételt, de egy teljes almát sem tudtam megenni, szinte bármilyen kaja gondolatára is rosszul voltam, ellenben rengeteg meleg tejben áztatott zabpelyhet ettem, naponta 3-5x2 decit.

Ma meg beszéltünk, ittam egy masala chait, megváltottam a lakóközösséggel a világot-házat-hazát.

A lakásba felérve majdnem éhen haltam, de persze vártam még vagy két órát. Az első falat halas-piritóst meg majdnem visszahánytam lendületből. Így 20 perc pihi után újrapróbálkozom.

Ez egy ilyen nemhivatalos, nemszabályos kapcsolat.

Hivatalosan nem jöttünk össze, hivatalosan nem szakítottunk. Egyszer sem.

De azért beismertem előbb-utóbb, hogy van, nekem van, velem van. Félre fogja érteni: nem úgy van nekem, hogy magának nincs. Legalábbis én azt nem szeretném. Mert félreértésből volt talán a legtöbb minálunk, sértésekből-sértődésekből. Mutogattam lelkem rosszabbik felét is sokszor, a jobbik meg kivérzik lassan.

Jöjjön egy lista, szokás szerint össze-vissza, érzelmes-csapongós.

Mit szeretnék megkapni a társamtól?

Hogy boldog velem. Elégedett az életével, amelyben vannak hullámvölgyek, de ezek az élet részei. Nem tagadja el a fájdalmát, de ha nem muszáj, nem is hal bele. Volt már ilyen, túlélte, megedződött, tud erőt meríteni magából és például abból, hogy ott vagyok mellette.

Ezzel nagyjából elmondtam a legfontosabbat.

Szeretnék aktivitást, élvezni az együttpezsgést. Szeretnék fejlődni és szeretném, h aa társam is előrelépne. Szeretném, ha inspirálnánk egymást.

Szeretném, ha hasonlóan gondolkodnánk arról, mi a munka és a pihenés mibenléte és szerepe. Szeretném, ha mindketten hasonlót gondolnánk erőnek és gyengeségnek.

Szeretném, ha ugyanazt gondolnánk arról, mi az (milyen típusú mondatok), aminek nem szabad elhangoznia két ember között. Szeretném, ha hasonnlóan vélekednénk arról, mi az önfegyelem és mi az önostorozás.

Ha lehetne, azt kérném, hogy

- legyél büszke magadra
- keresd meg magadban, ami igazán te vagy és minél kevésbé hagyd magad attól eltéríteni (akár általam)
- nézz rám. kívülről és belülről is. Nem kell elvakultnak lenned, de élvezd azt, amilyen vagyok.
- legyen hited. A cinizmus nem segít. Valamiben hinni kell, ha másban nem, akkor magadban, a természetben.

Egyszóval legyen benned valami, ami előrevisz. nevezhetjük optimizmusnak, de láttam én már olyat, hogy ez csak személyes varázs volt. Tudj valami belső jót magadról és rólam.

Tudd, hogy szeretsz és hogyan szeretsz élni. Igen, velünk talán az volt a baj, hogy marhára nem rezonáltunk arra, amit a másik szeret.

Én szeretem az élvezetet. Az ízeket, a színeket, a bátorságot, a nevetést. Szeretem a sírást, a megtisztulást, a drámai katarzist - nem szeretem a fojtogató feszültséget, nem szeretem az elmélyülő lassú, szurkálódó ölést. Nem szeretem a horrort, a thrillert. :)

Szeretem a levegőt. A teret. Szertem a közelséget. A kettő szabályozottságát- kétoldalról.

Szeretem, ha motiválnak a feladatra. A tennivalókkal zűrös a viszonyom - csakis kedvvel vagyok képes dolgozni. Viszont, ahogy a blog címe is mutatja, szeretek lelkesedni és azt ki lehet  és ki is kell használni.

Én lelkesen szeretném leélni az életem.

(És ez most megintcsak valamiféle elváráslistának tűnik, mert belőlem hiányzik most a hit. Mutasd meg, hogyan lesz ez jó nekem.)